Minőségpolitika

Minőségpolitikánk legfontosabb elemei, melyeket soha nem tévesztünk szem elől,

A Kontrol Doktor Kft. megalakulása óta törekszik arra, hogy az ISO 9001-es szabvány követelményeit szem előtt tartva alakítsa és fejlessze működését. A minőségirányítási rendszerben gondolkodást elsősorban ügyfeleink ösztönzése indította el, amely során elsősorban arra figyeltünk, hogy elégedettségüket elérjük, illetve fokozzuk.
Az ISO 9001:2015 szabvány új kihívások elé állítja Cégünket. A már ismert követelményeken túl fontos szempont lesz környezetünk és változásainak elemzése, figyelemmel kísérve a hazai versenytársakat, potenciális ügyfeleket, valamint a piac hatósági szabályozottságát.
Ügyfeleink továbbra is a szolgálatásnyújtásunk középpontjában állnak. Az ő változó igényeikhez való gyors alkalmazkodás elsőszámú szempont a szoros, összehangolt és hatékony együttműködéshez.
Elégedettségük továbbra is fontos Cégünk számára, annak új alapokra helyezése a következő évek feladata.
Minőségirányítási rendszerünket Munkatársaink mozgatják, formálják és fejlesztik. Az ő szakképzettségük, fejlődő tudásuk alapja annak a belső környezetnek, amely stabil háttérként biztosít számukra hosszútávú perspektívát.
A gazdasági környezetünk számunkra is hozhat változásokat, amelyekre fel kell készülnünk. Ez a felkészülés elsősorban cégünk megerősítését jelenti, gyengeségeink és erősségeink felmérését annak érdekében, hogy gyorsan és megfontoltan tudjuk a változásokat kezelni. Ennek eszköze kockázatokat értékelő és elemző tevékenységünk, amely elsősorban a folyamatainkban rejlő bizonytalanságokra mutat rá, feltárva azok nem kívánt vagy akár pozitív hatásait. Az ennek érdekében hozott intézkedések fejlesztési lehetőségeink egyik forrása.
Mi, mint közepes méretű vállalkozás az új szabványi követelmények teljesítésével arra törekszünk, hogy meglévő ügyfeleink számára maradjunk megbízható, stabil partnerük.
Célunk, hogy azt érezzék, ha velünk dolgoznak, akkor egyszerűbb lesz az életük. Munkánk során erre törekszünk.

Kontrol Doktor Kft. H-1103 Budapest, Noszlopy u. 20 Tel/Fax: +36 1 290-2862